Túlteng a nevetés

Miért kell több ezer (túlzok) ugyanolyan blogponthus oldalt csinálni, szinte teljesen megegyező tartalommal? azpara, 2perc, nemkutya, tururu, aztadom, igynevess, justsmile... stb. Ezekről a gombamód szaporodó poéngyáros blogokról lesz szó a továbbiakban.

A siker receptje adott. Külföldi oldalak tele vannak vicces képekkel, szövegekkel, amiket csak le kell fordítani, vagy még azt se. Egy poszt: egy kép vagy egy videó, és egy cím. Egy perc sem kell hozzá, hogy jó néhány poénon átrágja magát az ember, így még az se baj, ha egyik másik nem is vicces, mert pár jó poén így is akad. Már megérte rákattintani, ingyen volt néhány mosoly. Facebookon megosztják, terjed, lájkolják. Ezzel semmi baj, én is nézek ilyen oldalakat, bár a kezdetben nézegetett magyar blogok helyett már a 9gag-et olvasom csak.

Ezekben az oldalakban sok a közös. Sőt, igazából szinte csak közös van. Havonta több száz poszt, több ezer lájk, rendszeres látogatók százai. És a tartalom is megegyezik, annyi csak a különbség, hogy az adott Cyanide & Happiness képregény ugyanazon darabja az egyiken csütörtökön jelenik meg, a másikon meg mondjuk szombaton. Nem tudom, melyik blog volt először, nem is érdekel. De minek ugyanazt lemásolni? Tízszer ráadásul. Szinte hozzáadott saját érték nélkül, mert ugyan biztos van példa arra is, hogy valaki teljesen eredeti tartalmat rak fel, de azt a konkurencia pillanatok alatt lerabolja. Így aztán könnyebb összeválogatni a vicces dolgokat, de mi motivál (vagy demotivál?), ha már ugyanezt rajtam kívül hét másik blog is megcsinálta.

A siker legújabb fokmérője a lájk. Minél többen lájkolnak, annál sikeresebb vagy. Nem véletlen, hogy az egyik ilyen oldal, például, simán csak arra kér, hogy "Lájkolj!" Minden mindegy, csak nyomják meg minél többen azt a kék hüvelykujjat. És ha más ötletét eladom a sajátomként, ugyanúgy megkapom a sikert, ugyan minek akkor agyalni egy saját poénon? Persze, fokmérőnek ott van még a pénz, ami a hirdetésekből befolyik, és sokat nem is kell érte tenni. Nem azért született ez a bejegyzés, mert irigyelném bárkitől az így befolyt összeget, csupán sajnálom, hogy nem az eredetiségre szavaztak a bloggerek.

Más műfajú blogoknál is vannak ilyen átfedések, de a legtöbb esetben van valami, ami miatt indokolt hasonló blogok indítása, mert nem teljesen ugyanazzal foglalkoznak. Például valaki az alkoholról blogol úgy általában, valaki az alkoholizmusról, valaki meg a budapesti kocsmákat járja végig, hogy bemutassa, hogy hol érdemes inni. Mindhárom érdekes lehet, és nem felesleges mindegyiket megnyitni. Ezekből az ugyanolyan poénblogokból viszont bőven elég lenne egy is.

Oszd meg másokkal!

Karatty Blog:
Címkék: blog vélemény internet szórakozás poénblog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.04. 12:33:45

A nemkutya és a tururu ráadásul ugyanúgy is néz ki...

smidgen 2011.06.04. 18:09:11

egyébként miféle reklámból befolyt összegről beszélsz? haverom (ismert) blogjának napi 50-70k látogatója, reklámból befolyó átlagos összeg... dobpergés... 2000-3000 Ft havonta. hát ezért biztos nem éri meg

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.06.04. 18:19:12

Hát igen. Sajnos egyre rosszabb ez.

Nekünk van egy csak C&H-t fordító blogunk. Már majd' egy éve ezeknek a fordításával foglalkozunk, soha nem lopkodtuk össze a tartalmat és nem is akarunk ilyen fostalicska blogok közé tartozni.

De az a vérlázító,hogy már legalább 10 olyan eset volt,hogy a Puruttya és annak kisebb blogja illetve más hasonló értelemmel megáldott blog lopta el amit csináltunk. És undorító,hogy nem írja ki legalább,hogy honnan szerezte. Ezért kezdtük el vízjelezni a képregényeket. De ez sem volt elég, egyszerűen levágja a barom állatja a vízjelet is.

A hülye fasz arra nem gondol,hogy ezzel más munkájába tapos bele, és tönkre teszi azt. És mivel teljesen böszmék az ilyenek nem jönnek rá, hogy míg levágja a vízjelet addig le is fordíthatott volna egy képregényt.

Rohadjon meg az ilyen ott ahol van. Már fel sem megyek régóta az ilyen blogokra, nehogy a mi munkánkat találja meg rajtuk.

Mária 2011.06.04. 18:20:11

Miért baj az, ha valaki bejegyzésekbe gyűjti a neki tetsző poénokat és megosztja másokkal?

Ezzel az erővel hírportálból is elég lenne egy, na nem országos szinten, hanem bolygónként, hiszen minden hírportál ugyanazon a Föld nevű bolygón történő eseményeket dolgozza fel :)))

Tényleg nem értem a posztoló problémáját.

Ádámbátyám · http://adammondja.blog.hu 2011.06.04. 18:33:24

@Mária: Az, hogy csont ugyanaz. Ha most nekiállnék csinálni egy index2.hu-t, úgy hogy ctrC-ctrV-zem az összes cikket, az kinek lenne jó?

zoozo 2011.06.04. 19:18:14

@smidgen: jó nagy béna lehet ha ennyit tud kipumpálni az oldalából. tized annyi emberből 30×-os szedek ki...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.06.04. 19:31:29

Áhh... ez a poszt sziventalált :D

Én is gyűjtögetem és posztolgatom a külföldi oldalakon látott képeket, talán azzal a nagy különbséggel, hogy mindig rajtahagyom a vízjelet, illetve forrásmegjelölést teszek. Jah, meg persze tematikus a blog, és nem reklámozok rajta senkit/semmit, így bevételt sem generál.

Millenotti · http://minecraftskill.blog.hu/ 2011.06.04. 19:32:24

@Mária: Nem a tartalommal van a baj, hanem a megjelenéssel, a "kivitelezéssel". Az általad példának hozott hírportálok legalább saját szavaival élve írják meg maguk az adott témát (legalábbis normális esetben).

A nagyobb baj nem is a lopás, hanem hogy mindenki felrakja rá 92-es betűmérettel a saját logóját, ami kitakarja a fél képet. Az ígynevess-en találkozok legtöbbször olyannal, hogy kitakarja a szöveget... hát zdmeg, hogy "nevessek így" mikor nem is látom a poént? A másik meg persze leveszi, leshoppolja a vízjelet, rá a sajátja, Avanti! Ez a legszemetebb dolog az egészbe.

mocskosbaribaszó 2011.06.04. 19:47:34

@Isty01: húha, lefordítasz valamit és az máris a te szellemi munkád? dekurvajó dolgod van neked, hogy a tied, hogy tőled lopják

Egyébként meg össze kéne számolni ezt a sok egykép egyposzt szart

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.06.04. 20:29:55

Különleges, egyedi oldalt létrehozni nem olyan nehéz, mint egyesek gondolják. Azonban tény, hogy kicsit gondolkozni kell rajta, a külalakon, a tartalmi összeállításon dolgozni, esetleg "tapogatózni", hogy hol van egy-egy kis rés, melyet be lehet még tölteni - és ettől leszünk egyediek.
Kimondhatjuk, hogy a bloggerek java (nem százalékozok)(olyan 95 százaléka)(hogyne) szerencsétlen, másokat majmoló, de figyelmet követelő balek, szánalmas halmaza az "emberi lény" kifejezésnek, akik csak azért léteznek, hogy többen legyünk. Tudod, a vicc: veled is csak többen vagyunk...

Egyszóval.
Ha különleges tartalmat (és hozzá párosított igényes megjelenést) akarsz, nehéz dolgod van. Legyen a blogod vicces, politikai, gasztronómiai, úti- vagy/és könyvesblog, nehéz dolog a jót megtalálni. De itt van a másik oldal is, az olvasók. Amelyik ostoba véglény "lájkolja" az igénytelen, lopott, sokszor csak úgy "odab*szott" tartalmat, az meg is érdemli a fentebb említett 95 százaléknyi förtelmet.

agymosott.blog.hu

2011.06.04. 20:42:10

ez is időpazarlás volt.

kotyomfitty 2011.06.04. 20:55:30

"Ezekből az ugyanolyan poénblogokból viszont bőven elég lenne egyet olvasnom."
FIFY.

trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2011.06.04. 21:16:03

Szerintem zsír írás. Gratula.

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2011.06.04. 21:22:20

Teljes mértékben egyetértek, de nem elég, hogy a kontent ugyanaz, még ugyanazt a css-t is alkalmazzák legtöbbször. SZÁNALOM.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.06.04. 21:42:36

magyarnemzetonline a legjobb ezek közül, a m.hírlap meg a hörrtévé mindent onnan nyúl, sőt még a kuruc is kölcsönvesz néha tőlük pár humoros szösszenetet.

tamasoft 2011.06.04. 22:16:11

Jó meglátás, ne bánd, hogy leírtad. De marha nagy ám az internet, sok minden elfér rajta. Viszont válogatni tudni kell, erről kéne írni minél többet!

tmichel · http://filmdzsungel.tumblr.com 2011.06.04. 22:27:59

nem értem a problémát. mindenki olyan blogot vezet amilyet szeretne. ha neki az a kielégítő megoldás hogy egy (n+1). poénblogot indít és majmol akkor az teljesen rendben van. és nehogy már valaki megmondja hogy én milyen blogot indíthatok. egy blog az esetek 95%ban nonprofit. csak egy hobbi, ha én egy 101. blogot akarok elkezdeni gasztronómiai témában akkor had tehessem meg. nagyon nem tetszik a hozzáállás, hogy azért ne indíthassak el egy blogot mert már van olyan témában és az megüti a mércét. egyesek miket ki nem találnak...
a képmásolósdi meg nem szép, de hát mindenki próbálja a saját szemétdombját növelni.
amugy meg tumblr pont erről szól, mint az egyperces poénblogok, de ott érdekes senki sem sír emiatt...

Ádámbátyám · http://adammondja.blog.hu 2011.06.04. 23:09:56

@tmichel: Senki nem mondta, hogy ne indíts olyan blogot, amilyent szeretnél. Csak nem értem, hogy a klónozásnak mi értelme van.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2011.06.05. 00:37:21

Na jó de ez a blog mitől jobb? Van 3 darab bejegyzés meg 8 like a fácsén.

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.05. 01:09:57

@sumanda: Ha megnézed az első bejegyzés május végén íródott, következésképp most indult a blog.

Másik: a 3 darab bejegyzés egyike sem egyetlen egy darab képből áll, amit 6 másik helyen is kiraktak.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.06.05. 07:54:08

@smidgen: Haverod valamit nagyon rosszul csinal. Ilyen latogatottsag mellett min. 50-100e ft-nak kene osszejonnie havonta csak google ads-bol.

Ленина · http://szanalmas.hu 2011.06.05. 08:03:49

Manapság is minden hülye blogot kezd írni, akit otthon nem hallgatnak meg: ebből a "megmondó" blogból is például elég lenne egy...

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.05. 08:17:13

@smidgen: melyik blog ez? Ha ennyire ismert, akkor gondolom nem titok.

2011.06.05. 09:29:05

„Ezekből az ugyanolyan poénblogokból viszont bőven elég lenne egy is.” Ne álljunk meg itt! Egy napilap, egy női magazin, egy sportújság, egy tévécsatorna, egyféle tejföl, egyféle vaj, egyféle üdítő meg egy párt, amelyik megmondja, mely filmeket lehet vetíteni a mozikban. El vagy te tévedve, de nagyon, barátom.

Ádámbátyám · http://adammondja.blog.hu 2011.06.05. 09:35:31

@Spamet nem küldünk rá: Látom neked sem sikerült megérteni, hogy miről szól a poszt.

falusi_harcos 2011.06.05. 09:41:40

@Ádámbátyám: huh, én mekkora lebaszást kaptam a múltkor a Facebook-on,mert pont ugyan ezzel jöttem elő.És szerencsétlen ismerőseim telelájkolják ilyen szirszarokkal a képernyőm, de azért ez miatt csak nem tilthatom le őket :(. Mint a szívcsereberés kislány,meg az autókarcolgatós franciakulccsalszétverteakezétapuka baromságok.

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.06.05. 09:47:47

@mocskosbaribaszó: Ne haragudj, de soha nem mondtam,hogy az én munkám mindenki tudja,hogy az explosm.net-ről van ők csinálják. De én fordítom magyarra, tehát már az én munkám is benne van valamennyire. És nem egy képregényről van szó már több mind 600-at lefordítottunk.

Te hányat fordítottál?

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.06.05. 09:56:10

@mocskosbaribaszó: Nem az én szellemi munkám, mert mindenki tudja, hogy nem én csinálom a képregényeket hanem az explosm.net-es srácok, hiszen minden képregényen rajta van az eredeti vízjel. De ha már lefordítom akkor ez én munkám is benne van. És nem egy képregényről beszélünk hanem kb. 600-ról. És folyamatosan lopják.

Neked jól esne ha te a kertedben mindenféle dolgot megtermelsz, de más szedné ki és enné meg ?

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.06.05. 09:56:47

Bocs a dupláért, nem jelenítette meg. Töröljétek valamelyiket.. :S

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2011.06.05. 11:22:38

Ezeket hívom gyűjtőnéven ...blablablamindenviccúj... blogoknak titulálni.
Már öt éve sem volt friss a tartalmuk, és javarészt az a korosztály nézegeti, akik azóta nőttek bele a lájkolásba.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.06.05. 11:45:02

@smidgen: Magyar blog és 50-70 ezer egyedi látogató/nap? Melyik blog az, muti már. Komolyan érdekel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.05. 11:51:19

"azpara, 2perc, nemkutya, tururu, aztadom, igynevess, justsmile... "

A felét még nem is hallottam.
De amúgy ilyen dolgokon kattogni szerintem felesleges; Ha van 25, az semmiben nem más, mintha 50 lenne; legalább van min nevetni, tök mindegy, honnan lopják. Hogy ki melyiket nézi, az már személyes döntés.

mizrolist 2011.06.05. 11:58:49

@mocskosbaribaszó: bármilyen meglepő, a fordítás ugyanolyan szellemi tulajdonnak számít, mint amikor írsz valami egyedit. Pl. tv-sorozatoknál vagy filmeknél ezért szinkronizálnak néha újra, mert a vetítési jog új magyar tulajdonosa ritkán veszi meg a régi szinkron jogait is.

[megmondoember] 2011.06.05. 11:59:54

@smidgen: "egyébként miféle reklámból befolyt összegről beszélsz? haverom (ismert) blogjának napi 50-70k látogatója, reklámból befolyó átlagos összeg... dobpergés... 2000-3000 Ft havonta. hát ezért biztos nem éri meg "
Álmodik a nyomor. Ha havonta lenne ennyi látogatója, akkor is több pénzt hozhatna össze még a leggagyibb magyar hirdetési hálózattal is. Ergo, havonta maximum párezer látogatója lehet - ennyiből lehet kb. havi 2-3000 forintot összehozni.

nullanullahét 2011.06.05. 12:00:54

Savanyú a szőlő, igaz? Ez a blog sem különb semmivel, mint a többi száz ami mások fikázására épül. Ha nem lenne kint az indexen az életben erre nem járok, mondjuk sokat nem is veszítettem volna.

butcher__ 2011.06.05. 12:06:03

Fölösleges ezen aggódni, pénzbe lószart se keresnek próbálkoznak pár hónapig, aztán belátják hogy értelmetlen, és jön a helyükre másik 10. :)

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.05. 12:13:50

@nullanullahét: Igen, még valószínűleg savanyú, bár sok nap sütés van, úgyhogy idén jobb lesz, mint tavaly.

Szvsz szívesebben néznék meg 10 fikázásra épülő blogot, ha nem mindegyik ugyanazt fikázza ugyanazokkal a szavakkal.

Még egyszer a probléma: miért kell klónozni 20-szor ugyanazt a tartalmat?

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.06.05. 12:28:47

Pontosan ez a helyzet, amit írsz. Az összes itthoni oldal 90%-ban a 9gagről lopja a tartalmat, ha lefordítja, azt általában rettenet silány minőségben teszi (aztán ott vannak még a nyelvtani hibák vagy akár elgépelések a szövegben, utóbbi már nem is az inkompetenciáról mesél, hanem arról, hogy még le is szarják), és minimális a hozzáadott, itthoni tartalom.
Úgy kéne ezt megoldani, hogy indulna egy (tehát egy, nem tíz) itthoni oldal, ami nem vesz át semmi ilyen gyűjtőoldalról, csak első kézből származó tartalmakat jelentet meg, cserébe pofáncsapja a többi oldalt, ha azok átemelnek tőle bármit.
Ha lenne ilyen, azt olvasnám. A mostaniak közül egyiket sem olvasom, helyette ott a 9gag. Ja, oda viszont cserébe nem kéne magyar (=csak magyaroknak poénos, illetve magyar nyelvű) tartalmakat posztolni. Hátha olvassák az elkövetők.

mocskosbaribaszó 2011.06.05. 16:59:54

@mizrolist: viszont itt most egy szabadon terjeszthető képregényről van szó egy olyan (internetes)világban ahol angol nélkül igencsak nehéz boldogulni.

Nehogymár az számítson saját munkának, hogy fordít és programmal átírja a szövegbuborékot.

mocskosbaribaszó 2011.06.05. 17:01:32

@Isty01: Én kertem én munkám.

Te képregényed te "munkád"?

mizrolist 2011.06.05. 19:22:48

@mocskosbaribaszó: hát, akkor nem értünk egyet abban, mi számít saját szellemi tulajdonnak. (nem mellesleg ez sem olyan egyszerű feladat, amilyennek elsőre tűnik)

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.06.05. 20:01:31

@mocskosbaribaszó: Részben. Mivel nem én csinálom a képregényt, én csak hozzáteszek valamit.

Akkor pontosítok: Ha neked lenn egy kerted amit művelsz, de néha segítene egy barátod is. De mindent kilopnának belőle. Akkor a barátod is dühös lenne, hiszen az ő munkája is benne van.

2011.06.05. 20:11:26

@Ádámbátyám: drágám, az értelmi képességeimmel semmi baj, ellenben te mintha híján lennél humorérzéknek. Szerintem amúgy ez egy szar téma, amiről írsz. Mintha nem értenéd az internet lényegét. A szabadságot. A lehetőséget, amelyet bárki megkaphat. Még az is, akinek kreativitása odáig terjed, hogy vicces oldalakról másolgatja össze a sajátját. Szóval virágozzék minden virág. A megmondóblogoké is. A net témakörében okoskodóké is. Mert ne feledd, ebben meg te vagy egy a millió közül.

mocskosbaribaszó 2011.06.05. 21:52:14

@Isty01: @mizrolist:

Valóban nem egyszerű itt a határvonal meghúzása, viszont abban egyetértünk, hogy sok az ilyen idióta oldal.
Össze sem merem számolni.
Meg ez a rohadt sok lájkolgatás ész nélkül, elment a kedvem az fb től is, csupa hülye...

© Copyright 2011 Karatty Blog

Powered by blog.hu.

süti beállítások módosítása