Tizenegyedszer csapott le az üstökös

Idén is megrendezték a Comet díjátadót - de vajon mennyit ér az a bizonyos gömb? Aki kisebb-egyenlő 14 éves, most hagyja abba az olvasást...

Úgy érzem, hogy a magyar könnyűzenét ebben az egy posztban, ezen az egy díjátadón keresztül majdnem 100 százalékig jellemezni tudom, és ez elég gyalázatos.

A VIVA Comet soha nem volt jó. Idén sincs ez másképp, mégis megnézem, mert nem akarok alaptalanul szitkozódni. (Ettől a mondattól kezdve nem fogadom el azt, hogy minek nézed, ha nem tetszik...) Az első, ami feltűnik, hogy nincs tele a hely, a rajongók csak szórványosan töltik meg az arénát. Észrevehető, hogy a jelöltek és a fellépők többnyire a TV2 és RTL által kinevelt „tehetségek”, de annak is a férgesebbje. Fussunk végig az idei Cometen.

A KATASZTROFÁLIS FELLÉPŐK

A „Magyarországon nagy múlttal rendelkező” hipháp tánccal kezdődik a só. Nagyon elcsépelt Amerika majmolás, ez az egész rendezvényt jellemzi. Az igényes és egyedi produkció után az intelligens műsorvezető nő ”...olyan sztárok, mint Sp, Fluor vagy a Children of distance...” szavaitól megrémülve elkapcsolok, de elég erős vagyok és visszatérek, hogy folytassam a jegyzetelést.

A következő fellépő Lola, akinek már 3 gömbje is van. A bejegyzés elején kérdeztem, hogy mennyit ér ez a díj. Hát ennyit. Loláról érdemes tudni, hogy nem egy slágergyáros. Ez mondjuk nem lenne baj, én sem vagyok az, de legalább nem csinálok egy 17. ugyanolyan dalt. Talán ő is rájött, hogy silány karrierjén valamit változtatni kell, úgyhogy újabban kurvának vetkőzik öltözik. Tekeredik a Lola, Rihanna akar lenni...

Ki az a Vastag Tamás? De ha már itt tartunk ki az a Düki és Varga Viktor? Ohh, légy átkozott RTL Klub.... Jó, biztos szeretik őket sokan, meg gondolom nagyon tehetségesek is. Na jó, nem gondolom, szerintem tök tehetségtelenek, de ez most nem lényeg.

Ami viszont kibaszta a biztosítékot az a sokadszor visszatérő Geszti Péter, aki a legtöbbet tette elvileg a magyar könnyűzenéért. Mivel? A plébekkel és az autotune-ozott hangjával? Gondolom a korábbi munkásságát is figyelembe vették. És az mi is volt? Engem mindig is halálosan idegesített ez a törpe a mikrofonba való majomkodásával.

És eljött, amitől rettegtem már az elejétől fogva: Tóth Gabi. Abban szinte biztos vagyok, hogy gyerekkorában mindig csipesz lehetett az orrán, és úgy maradt a hangja. Csipesze most már lehet, hogy nincs, de tükre se valószínű. Az undorító teste mellett, annyira fos a hangja, hogy csak szövegfoszlányok vehetők ki, és halkan egyáltalán nem tud énekelni. Van egy olyan érzésem, hogy azt hiszi, ő a magyar Lady Gaga. Ez viszont rengeteg sebből vérzik. Elég volt....

Ez az úgynevezett Vastag Tamás is használta a random popzene generátort. Élőben énekelni, és mozogni mondjuk nem tud, de ellensúlyozásul egy soktagú gospel kórus azért megjelent. (WTF?) Ez után jött Baaaaaarbeeeeeee, aki elleste Lolától a kurvaság receptjét. Az élő éneket ő sem próbálta meg. Talán jobb is.

Király Viktort és MM-et (róla mondjuk még soha nem hallottam) egy kategóriába sorolnám. Az egyik Justin Timberlaket a másik Justin Biebert másolja. Eredetiség nem, idegesítő és buzis megjelenés annál inkább jellemzi a két produkciót.

És eljött a pont, amikor már egy cseppet sem tudtam koncentrálni a kritikán aluli előadókra. Volt még pofátlanul playbackelő Varga Viktor, öltönybe bújt bohóc Fluor, halál homokos SP, magyar „ándörgránd” COD. (Utóbbiról csak a Call of Duty jut eszembe.) Feltételezem, azért maradtak a végére, mert ők a fő sztárfellépők. Flourban mondjuk érzem az önkritikát, legtöbbször olyan, mintha saját magán röhögne.

Idén külföldi sztárvendégként Edward Maya playbackelt élőben. Három számot adtak elő, bár mindegyik ugyanolyan volt. Ennyi talán elég is volt a fellépőkről, így is túl sok időt pazaroltam rájuk.

EGYEBEK

Érezhető a díjátadáskor, hogy meg vannak írva a szövegek, amit idegesen adnak elő. Mint egy középiskolás színdarabban. Ezt először ráadásul pont egy stand up-os (pff...) viccesembernél tapasztaltam, akinek mondjuk nem ártana egy kevés improvizációs készség. Többnyire gyenge volt a színpadi kép, és a közönség is csak SP és Fluor neve hallatán kezdett sikítozni.

LEHETNE EZ JÓ IS?

Szerintem igen. Például gondoljunk arra, ha ezt a díjat mondjuk 30 évvel ezelőtt találták volna ki. Egy színesebb és tehetségesebb mezőny lett volna, ez biztos. De talán nem is kell a múltba visszamenni, hanem elég volna azt a rengeteg tehetséges magyar előadót a média által a közvéleménybe hozni, megismertetni az emberekkel. Az előző bejegyzésben azonban taglaltam, hogy a tehetségkutatók jelenleg csak tinisztárokat nevelnek ki, ami pontosan ehhez vezet.

 

Oszd meg másokkal!

Karatty Blog:
Címkék: comet viva fos tehetségkutató 2011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.06.12. 18:45:46

Az szerintetek baj, hogy soha nem hallottam erről a Comet vagy mi a faszról? :D

De szerintem semmiről nem maradtam le.

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.12. 21:09:40

@Isty01: Talán Te jártál a legjobban. Tartsd meg ezt a jó szokásod.

Kapitány_1 2011.06.13. 00:25:58

Ez kell ennek a szerencsétlen, média által agymosott generációnak - a fogyasztóknak.
Ilyen ez a világ Matula bácsi.

proton1701 2011.06.13. 01:04:32

És ez most kit érdekel? Viva Comet. ajjjj. Valami nívósabbat nézzetek......

Doktor Kotász 2011.06.13. 01:20:30

@Kapitány_1: "Ez kell ennek a szerencsétlen, média által agymosott generációnak - a fogyasztóknak."

Hát ez nagyon nem így van. Ez a Comet egy senki által nem nézett médiabulvárfos. Az RTL meg a TV2 sztároltatja benne karaokes majmait.

Nem is értem, hogy ki a faszom venné meg ezeknek a CD-it. Hogy valami bivalybasznádi féltehetség előadásában hallgassak Boneymet?

Két példa, akik hirtelen eszembe jutnak:
Janicsák Orrhang Veca... Elvannak ájulva, hogy milyen szép hangja van, de szerintem az orrán jön az ki, nem a száján.

A másik azt mondja magáról, hogy férfi szoprán. Na basz, olyan nincs is. Mezo tenor vagy mi lenne az. Ha valaki erre vevő, akkor menjen be az operába, és tucatnyi énekest talál ott, akik szégyenkeznek, hogy milyen béna az a buzi gyerek.

Tehetségkutató ma annyit jelent, hogy az évtizedes tanulás helyett féltehetséges kezdő amatőröket mazsoláznak ki az idióta önjelölt katasztrófák ezrei közül.

Doktor Kotász 2011.06.13. 01:26:44

Ja igen, ez a Fluor.
Egy hónapja még azt sem tudtam ki a fasz ez. Csak valamit gügyögött a Mónikashows ValóVilág műsorban, mint sztárvendég. Azután mindennap benne volt az RTL Bulvárműsorában, meg a műsorok közötti ajánlóban.
Egyébként tényleg kiafaszom ez?
Tudom, mizumizu, de hogy a faszba lenne ez sláger?
Promózzák a tévében, de szerintem a francokat sem érdekli.

andlagókandalló 2011.06.13. 01:41:38

lehetne ez jó is? nem. szerintem a kedves szerző nem érti ennek a díjkiosztónak a lényegét. ez nem arról szól, és nem is akar arról szólni, hogy ki mennyire jó, vagy hogy versenyt, motivációt nyújtson a könnyűzenészeknek.

van egy szép nagy banda, vivatévé, bravóújság, meg minden, ami a tizenéveseknek szól. és ezek szépen felépítik az imidzset. mert nem az adja el a cédéket, hogy milyen zene van rajta, hanem az, hogy már hatszor volt az xy magazin címlapján, kometet is nyert már nyóccor, akkor azt szeretni kell, mert az biztos menő. így a komet is csak a manipuláció egy eszköze, mást nem is kell várni. a tévében zolával jópofizó szerencsétleneken kívül mást jelölni se fognak ilyenre.

tótgabi pedig pinknek képzeli magát, nem gagának

Researcher 2011.06.13. 02:08:55

Témába vág:

VIVA Comet = szelektív hulladékgyűjtés
kuruc.info/r/22/80464/

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.06.13. 06:26:59

itt magyarban bármi németes bevált dolgot csinálunk, abból szar lesz. búval bélelt nép vagyunk, és nincsenek is komoly zenészeink, csak gagyik, mint fluor genya

LKwrwv7RfL 2011.06.13. 08:01:15

Maximálisan egyet értek az íróval. Ezeket a hulladékoknak a bányában lenne a helye, lapáttal a kezükben.

amit még megtehetsz 2011.06.13. 08:37:06

Attól félek van még ettől lejjebb is.

nem várt fordulat 2011.06.13. 08:42:34

szarul állsz az egészhez. szerencsére összesen 5 percet láttam egyszer egy ilyenből, azt hiszem valami összefoglaló volt, elég is volt annyi. ami 5 perc engem ott ért, abból tudok rá következtetni, hogy ilyesmi lehet az egész, és tökéletesen egyetértek veled.

a gond nem ez, hanem az, hogy nem látod ennek a pozitív hozadékát :) ilyen könnyen megkapni 18 éves fiatal suncikat mint most... történelmi lehetőségek :)

szinte könyörögnek, hogy dugd meg őket. használd ki, és írj inkább gasztro vagy játék -blogot.

Firefoxer 2011.06.13. 08:49:07

Azért talán nem ilyen elkeserítő a helyzet.
Megpróbálom megfogalmazni, hogy mire gondolok. Pl: a tévékben a "tisztán látó" és társai jósok, a "mennyi 5+1" játékok egy kis rétegnek szólnak. A 10 millióból annak a 30-50.000 embernek, akik hajlandóak 3-500 ft-ot is fizetni a sms-ért, hogy küldjenek nekik a képernyőből egy kis erőt, meg beveszik, hogy ők most nyerhetnek 10.000 ft-ot és épp nincs senki a vonalban. A nagy többség egyáltalán nem nézi, nem hiszi el a sok ostobaságot. Ellenben a csatornát ez egyáltalán nem érdekli. Köszöni, neki elég ez a 30.000 sms, abből bőven többszörös bevétele van, mintha egy nem csúcsidős reklámblokkot adna, pl. egy értelmes műsör szünetében.

Szerintem ez is kb. ugyan az. Nagyon sok értelmes, nem elbutított fiatal van, akik szintén így látják, mint mi, idősebbek, ezt a nyáladzást. Csak nekik pont nem a személyiségük része a feltűnési viszketegség, nem látjuk őket bandázni az utcán, nem csápolnak az ilyen vackok előtt.

Legalábbis nagyon remélem, hogy jól látom/gondolom.

Alonso 2011.06.13. 08:56:41

ez a blog bűzlik a személyes, mélyről fakadó frusztrációtól kedves blogger.
én se vagyok a magyar könnyűzenei élet híve, de, hogy mindenkit csak fikázol és alázol az szánalmas, és az egész véleményedet hiteltelenné teszi.
persze tudom, manapság ez a divat, az összes sikertelen ember blogot nyit és 360 fokos irányban fröcsögve itt adja ki a dühét, amiért olyan szarul megy neki. sok sikert akkor ehhez a silány bloghoz a továbbiakban is!

ps: get a life.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.13. 09:09:24

Szerintem abban nincs igazad hogy mindegyikük tehetségtelen. Az tény hogy az egész rendezvény kínos,és hogy a zene+ szöveg kombók rettenetesek. De vannak köztük tehetségek. Inkább kevesebb mint több.

mika 2011.06.13. 09:36:46

A kritikád színvonala éppen olyan, mint a rendezvényé. Ez nem harmónia, hanem baj.

mirigy187 2011.06.13. 09:55:01

Áldott legyen aki kitalálta az mp3-at :) Na nem mintha ezeket a majmokat töltögetném de, hogy van aki a lemezükre is költene. háááát meglátszik, hogy miért ezek az alakok nyertek az idén a 12-15 éves kislányok szavazgattak ő róluk meg inkább nem írok semmit :)

És ki a tököm az a Children of distance? Valami gyerekzenekar? Children of bodom-ról már hallottam de valszeg nem ugyanaz :) Meg hát színvonalban sem :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.13. 10:04:37

Olybá' tűnik, a poszternek nem jutott se pina, se paripa.

Semmi gond, fel a fejjel! Próbálj meg többet foglalkozni magaddal és a saját életeddel, és felejtsd el ezt a folyamatos fikázást, mert megkeseríti az életedet!

Nem neked szólt az említett műsor, mint ahogy a Nóta TV-nek sem te vagy a célközönsége. Próbáld meg feldolgozni.

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 10:06:10

@Alonso:
Tény, hogy egy kicsit elvetettem a sulykot a fikázással. Sőt minden bizonnyal frusztrált is lettem mire véget ért a műsor. De szerettem volna részletesen írni róla, mert nem szeretek csak a levegőbe cseszegetni valamit.

A másik: Azért sikertelen az életem, mert valami nem tetszik és annak szót is adok? Ebben egész biztosan van logika, de én túl sikertelen vagyok, hogy ezt megérthessem.
Figyelj! Egy blog pontosan, azért van, hogy véleményt nyilvánítsunk. Ez a blog nem az életem. Ez csak egy szócső.
Egyébként, ha Te is utánajártál volna a témának (elolvastad volna a posztot), akkor rájöhettél volna, hogy nem a magyar könnyűzenével van a bajom, hanem a felsorolt "előadókkal" és magával a rendezvénnyel.

ps: i already have one

HUN_Sector 2011.06.13. 10:06:36

és sehol egy szívlapát nagykereskedő, aki ingyen osztogatná a résztvevőknek a munkaeszközt, hogy szétverje az idióta metroszexuális bagázs fejét

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 10:12:11

@Köldökszösz (csodalampa):

Nem az a lényeg, hogy kinek szól a műsor. Az a lényeg, hogy ezeket a féltehetségeket úgy címkézték meg pl, hogy: "Magyarország legjobb férfi előadója...".

Az életem nem keserű sőt... mindenem megvan, ami lehet. Már csak egy normális Könnyűzenei díjátadó rendezvényre lenne szükségem. ;)

sunblind 2011.06.13. 10:55:17

... ki gondolta volna annak idején a szohó partinál, hogy innend még fényévekre van a legalja. :D ... kétkicsilegó ... éédesf.szom.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.06.13. 11:05:51

Viva az MTV magyar megjelenése óta átváltott a tinédzser közönségre. Ugyanaz a tulaj (Viacom), saját magának pedig senki sem akar konkurenciát).

Amig az MTV-n pop-rock stílus menne (valójában reality show hegyek - csak idő kérdése, mikor jelenik meg a magyar Jersey Shore), addig a Viván ez a tini pop megy.

Ezen nem kell meglepődni.

A magyar "idősödő" popzenészek pedig két szék közé estek: vagy próbálnak beállni a sorba, vagy életműdíjakat adnak nekik). Bár nem sajnálom őket, azért biztos meg tudnak élni valamiből.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.06.13. 11:09:59

mondatvégi felesleges zárójelekért bocs.

remélem @Köldökszösz (csodalampa) - el lecsillapítottunk valamennyire ;)

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.06.13. 11:15:27

@Köldökszösz (csodalampa) : majd dönts el melyik nevedet használod
:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.13. 11:30:59

@kis_kiraly: Te is!

Az általad vizionált magyar Jersey Shore-tól én is tartok. Az kegyetlen durva agysorvasztó lesz.

Sonka Nery 2011.06.13. 11:52:06

Az a legnagyobb baj hogy kis magyar médiatörvényünk még adja a lovat a posvány alá, kötelezően emelik a ker.rádióknak a magyar zenék játszási arányait és kiemelten rendelkezik az öt évnél nem régebbi hazai dalok játszásáról is. Ez csak azért probléma, mert az előadók nincsenek rákényszerítve hogy nívós produkciót tegyenek le az asztalra, viszont a közönség rá van kényszerítve a szar zene hallgatásra. a klassz efem is nyomja már fogkrém ottó méltán kiemelkedő (produkciójával honi nagyjaink nyomdokaiba méltán lépő) zenei alkotását, ami jól jellemzi a mai magyar médiaválságot...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.06.13. 12:15:51

Annyira nyomták anno a Király gyereket, hogy amerikai albumjai is lesznek, lett ebből valami?

Bornyitó 2011.06.13. 12:16:07

Az írónak ajánlom Geszti Pétertől a Jazz+az című lemezt. télleg jó

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 12:23:33

@Bornyitó: Alapvetően Geszti Péterrel az a bajom, hogy ezt a díjat nyerte meg. Nem érzem azt, hogy annyit tett volna a könnyűzenéért, hogy ezért díj járna neki.
Elég ha abból indulunk ki, hogy X-faktoros zsűritag volt. Ez nem túl jó ajánlólevél.

GL-581 g 2011.06.13. 12:24:31

Itt egy lista a VC első 4 évének jelöltjeiről és győzteseiről, érdekes és mulatságos:

www.vivatv.hu/news/comet-tortenelem-2001-2004/

Itt még tényleg voltak "nagy" nevek, vagy csak én öregszem, nem tudom. :)

Mindenesetre a silány könnyűzenei palettán szerintem nem érdemes sírni, sosem volt kevésbé silány, mint most, csak az emlékezet rövid. Rémlik még valakinek a 4F Club? :DD Na ugye...
SP és Fluor is jó eséllyel megy a levesbe 1-2 éven belül, hacsak nem "érik be" és tesz le az asztalra valami értékelhetőt, vagy legalább valami hallgathatót.

@humán' négysör: Az elmúlt öt évből elég sok kiváló magyar zenét lehet találni. A baj inkább az, ha a rádió nem válogatja át, hanem a rövid szavatossági idejű gagyit nyomatja. Azt a rádiót viszont nem hallgatom. :)

Nosztalgiázzunk! :DDD
www.youtube.com/watch?v=ErKhlyPyVrs

Akvyr 2011.06.13. 12:28:16

Senkiháziak kezében van a popszakma!

Egyébként Fluort láttam valami beszélgetős showban, és én is úgy éreztem, hogy tudja mennyire szánalmas amit képvisel, és legszívesebben lebaszna magának egy pofont, de túl jól fizetik ahhoz képest, hogy mennyire jellegtelen alak.

gyilkos fűegér 2011.06.13. 12:28:37

Elég röhej ez abban az országban, ahol mondjuk Lovasi vagy Péterffy Bori rémálmából felverve élőben bármikor leénekelné ezt a rakás senkit, akik közül mondjuk még messze Fluor a legkevésbé irritáló.

Amúgy nem Geszti "tette a legtöbbet a magyar popzenéért" hanem a "Nemzet Hajtincse" a Megfáradt Szamuráj. :)

Jankove 2011.06.13. 12:30:51

Ahogy haladunk előre az időben, minden egyre gázosabb. Mamár nem kell tehetség semmihez, sokkal inkább kapcsolat, vagy valami trendi szar meglovagolása vezet sikerre. Ezek a „sztárok” szerintem a mai magyar fiatalság hű tükörképei, és önmaga paródiája. Nyegle pökheni kihaénnem stílus, mentálisan kb. 10 éves gyerek szintje, párosítva „élvezd az életet” szemlélettel, kinézetre pedig valahol félúton megrekedtek a nő és a férfi között. Ha én ilyen stílussal, és kinézettel vonultam volna anno be a seregbe, mint ez az SP, két hétig vertek volna szögesléccel.

csárli hárper 2011.06.13. 13:03:39

valamelyik gagyi tévén láttam valami ajánlót, fókusz, aktív, tuggyafaszom, valahol a világvégén egy fluór "koncerten" agyontaposták egymást az agyatlanok...
jöhet az atom!

liduteka 2011.06.13. 13:09:41

"A VIVA Comet soha nem volt jó" helyesbítek: A VIVA soha nem volt jó.

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 13:11:47

@liduteka: Hát ha a VIVA nem is, de az elődje a Z+ egész jó volt. A műsorvezetők is jók voltak, meg normális zenéket is játszottak.

efi 2011.06.13. 13:16:18

off
pengedu, hogy híjják a fontot, amelyikben a nicknevek vannak ? Pont ilyesmit keresek.
on

kvadrillio 2011.06.13. 13:18:19

:O))))))))))...színvonal alattiak gyülekező helye......
kinevezték magukat a zenei élet celebjeinek, és ez az esemény is jó alkalom nekik, hogy sznobkodjanak maguknak egy kicsit, leigyák magukat a sárga földig és szippantsanak egy kis drogot mielőtt befigyelnek egy partnert maguknak.........

MAGUKNAK !

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 13:32:46

@efi:
Ez az Oswald betűtípus. Alapból nincs a böngészőkben, de a "Use this font" fül alatt leírja, hogyan tudod használni.
www.google.com/webfonts/family?family=Oswald&subset=latin

Ferri.HU · http://www.ferri.hu/ 2011.06.13. 13:53:50

Az hogy Pop-Meccs mond még valakinek valamit? :)

hu.wikipedia.org/wiki/Pop-Meccs

zZz 2011.06.13. 14:55:18

@pengedu: azt lesheted. Az üzleti csoportnak, ami az egész mögött áll, nem érdeke, hogy azok kapják meg a díjakat, akik megérdemelnék.
A dolog egyszerű: vannak a tehetséges emberek, akik képesek jó zenét csinálni. A baj az, hogy ők kevésbé irányíthatóak.
Velük szemben ott vannak a közepesen tehetségesek, ill. a tehetségtelenek, akiknek az egyetlen esélyük, ha hagyják magukat befolyásolni. Őket szereti az a bizonyos üzleti csoport, így őket nyomatják. Ma minden a pénznek van alárendelve, méghozzá egy szűkebb csoport egyéni pénzügyi érdekeinek.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.06.13. 15:00:30

Ezek azok a "világsztárok", akik világvégi diszkókban két összetolt asztalon szoktak fellépni, mint sztárvendég? Vagy falu-városnapokon pár vattacukrozó kislány előtt, miközben apuka a sörsátorban issza jól megérdemelt sörét? Nincs semmi baj ezekkel a "sztárokkal", de van egy gyanúm, hogy legtöbbjüket pár év múlva az ünnepi "sztáractivityben" látjuk újra, persze miután a műsorvezető rendesen elmagyarázza, honnan is kellene őket ismernünk :-)

Tomasz_a_gozmozdony 2011.06.13. 15:59:56

Magyarorszag legjobb ferfi eloadoja? Anyatokat. A vivateve 11 eves celkozonsegenek a legjobb ferfi eloadoja ESETLEG. Az olyan taknyok szerint a legjobbak ezek a kis csokott buzik, akik azt se tudjak hogy a vilagon vannak olyanok, mint Akos.

gyilkos fűegér 2011.06.13. 16:12:57

@Tomasz_a_gozmozdony:

Na, mondjuk Ákos is már évek óta önmagát ismétli...

oscar dirlewanger 2011.06.13. 16:29:12

a cikkben nincs említve, de ebből a vivás bandából anti fitness tomi a legundorítóbb!!!!amugy tóth gabi mangalica tesója hova lett???)))hej, pedig mekkora sztár volt!!))))

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.13. 16:40:49

A névtelen nullákon kár mérgelődni (persze lehet), mert ezeknek mindig ugyanaz a sorsa. Rövid "tündöklés" után egyre lejjebb csúsznak. Hol lesz Vastag Tamás egy év múlva? Ha szerencséje van, a teleshopban reklámoz fogyasztószert.

Viszont Geszti Cometja vérlázító. Nem az, hogy megkapta. Az Első Emelet, a Rapülők vagy a Jazz+Az a maga nemében tök jó együttes volt. Az a baj, hogy eszükbe se jutott volna Geszti, ha nem az X Faktor zsűritagja. Ahogy a Sziget szervezőinek sem. Geszti meg elég öntelt, hogy elfogadja a sok műmajom közti szereplésértt cserébe. És persze jól jön, hogy a mostani retekszar együttesét, a Gringó Sztárt promotálja.

anitaly 2011.06.13. 16:50:20

Egészen elképesztőnek találom ezt a cikket, és teljesen egyetértek Alonsoval. Nem tudom, itthon miért divat állandóan csak ócsárólni,fikázni, lenézni.

Én is végignéztem a VIVA Cometet, és nekem tetszett. Kitűnő fény- és hangtechnika, gyönyörű színpad, profin összerakott előadások. Nem azt mondom, hogy minden előadót kedvelek, vagy kivételes tehetségnek tartok, de igenis el kell fogadni, hogy a mai fiatalok ezt a zenét szeretik. Akik ezen fel vannak háborodva, azok nézzenek kicsit magukba, és emlékezzenek vissza, mit szóltak a szüleik ahhoz, amit 15 évesen üvöltettek a szobájukban.

Én azt láttam, hogy több ezer fiatal jól érezte magát, és ugyanezt olvastam vissza a VIVA Facebook falán is.

Kicsivel több jókedvet kívánok!

ps: Mielőtt azt hinnétek, hogy egy rajongó tini vagyok, elárulom: 28 éves vagyok, és már rég nem tartozom a célcsoportba, és nincs egy SP lemezem sem.

bigthereal 2011.06.13. 16:55:44

@anitaly: fel kéne nőni végre...

anitaly 2011.06.13. 17:12:50

@bigthereal: Ha a "felnövés" a cinikusságot és a rosszkedvet jelenti, akkor inkább nem, köszönöm. Nem kell szeretni, csak élni és élni hagyni. És úgy gondolom, hogy rettenetes élete lehet annak, aki habár utálja ezeket az előadókat és ezt a zenét, de csak azért is nézi három órán keresztül a műsort, hogy utána anyázhasson...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.06.13. 17:29:21

Ebből a posztból árad a retekszagú irigység. Pont ugyanúgy nem érti meg a posztoló a mai tiniket, mint ahogy 20 éve nem értették meg az akkori "öregek" a bonanzásokat vagy 30 éve apáink az eddásokat kft-seket.

Minimális empátia kéne, és több könnyedség.

get a life, take it easy

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 17:33:33

@anitaly: Hát a hangtechnika elég gyér volt például többször is elhalkult hirtelen a hang, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb előadónál csak berakták a stúdió cdt és még tátogni se tudtak normálisan...
A zenekarok ki se voltak hangosítva. Én azt gondolom, hogyha valaki egy zenei díj jelöltje, akkor legyen benne annyi, hogy élőben áll a közönség előtt és ha nem is annyira tökéletes, akkor is volt értelme kimenni a koncertre. Ennyi erővel berakja a jutubéról aztán kész...

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.13. 17:39:41

@malacz69 eurofanyalgó:
Talán a kft-t ne keverjük ide... A hányásszagú amatőr semmitmondó előadókról írtam, akik élőben nem tudnak semmit csinálni. Egyébként amellett, hogy a szöveg értelmetlen még zeneileg sem mondhatók kimondottan kifinomultnak ezek az izék.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.13. 19:23:59

Mennyi képmutató idióta van, te jó Isten!

@bigthereal:
+1

anitaly 2011.06.13. 23:03:05

@Reckl_Amál: Még szerencse, hogy legalább Ti itt vagytok egymásnak! Egyébként ez is a blog színvonalát mutatja, hogy ha valaki normális hangon az ellenérzését fejezi ki, rögtön "leidiótázzák".

anitaly 2011.06.13. 23:05:14

a hogyhát egybe akartam írni:)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.14. 11:57:41

@anitaly:
Nekem elmondhatatlanul elegem van abból, hogy folyton megy ez a hamis pozitívkodás. Olyanokért - lásd a Comet résztvevői - akik nem érdemlik meg. Mindenki, aki ott volt, vállalta a rivaldafényt, így igenis lehet kritizálni. A szerzővel ellentétben csak tíz percet láttam ebből a belterjes baromságból, és inkább az ő szavaival értek egyet, mint azzal, hogy "profin összerakott előadások" lettek volna. Műanyag gagyi volt az egész, kínai piac ócsóér'. Önmagában az, hogy SP és Fluor voltak a legnagyobb sztárok, nevetséges.

Attól, hogy valaki fiatal - pl. 15 éves - még egyáltalán nem biztos, hogy ezeket szereti. Amikor én voltam annyi, az ütődött Animal Cannibals éppen valódi fénykorát élte, utáltam. A 4FClubot, Kozsóékat, a Happy Ganget, az Emergency House-t, de a Scootert vagy a Coco Jumbót is. Igen, akkor is voltak szarok, amit a buta emberek (így jobb?) zabáltak, de ezzel a közhelyes hülyeséggel, hogy hagyjuk a mai fiatalokat, mi is ilyenek voltunk, nekem ne gyere! Én már akkor sem az ilyeneket hallgattam.

Az nem cinizmus, ha a szarra azt mondjuk szar.

Az viszont taszító képmutatás, amikor a bloggert, akinek szíve joga bárkit fikázni, elég idős vagy, hogy értsd a blog fogalmát, ál-szépelgők meg kurvaokosok fikázzák. Ugyanúgy, vagy még durvábban (l. biztos nem jut neki pina, sikertelen stb.), mint ahogy ezt ő tette olyanokkal, akik pénzt kapnak azért, hogy kiállnak, vagyis, hogy fikázhatóak.

Az én hozzászólásom pedig nem a blog színvonalát mutatja, csak az én hozzászólásomét. Ennyit sem értesz, de kikéred magadnak a leidiótáznak? Hát...

anitaly 2011.06.14. 14:08:52

@Reckl_Amál: Abban egyetértünk, hogy a blog arra van, hogy az írója elmondhassa a véleményét, de a komment is pont ugyanezt a célt szolgálja: mivel nagyközönség előtt vállalja a gondolatait, arra szabad és kell is reagálni.

A rosszindulatú, csak fikázni tudó megcsömörlött emberekből azonban elegem van, és ez nem okoskodás, meg ál-szépelgés, hanem vélemény. És hogy miért tartom a blog íróját annak? Egyrészt a többi cikke nagy része is erre megy ki, másrészt mennyire rosszindulatúnak kell ahhoz alapból lenni, hogy az ember a szabad hétvégéjén valami olyat nézzen, ami egyáltalán nem érdekli, ráadásul mindezt három órán keresztül csak azért, hogy utána ócsárolni tudja? Komolyan, Nektek nincs jobb dolgotok???? Mert ha nincs, az nagyon nagy baj.

Ráadásul nagy a különbség a jó kritika és az olcsó utánzat között is. Sixx írásait például imádom, még akkor is ha nem mindig értek vele egyet. Ez a cikk viszont egyáltalán nem vicces, csak kicsinyes.

De befejezem ezt a parttalan vitát, várom a lófejet reggel az ágyamban.

pengedu · http://karatty.blog.hu 2011.06.14. 15:03:30

@anitaly:
Köszönöm, nagyon jól telt a hosszú hétvégém, pogácsát is sütöttem és mindenkinek ízlett.

Írtam az elején is, hogy nem szeretnék valamit úgy fikázni, hogy 5 percet láttam belőle. Vicces? Miért kellene viccesnek lennie? Valami felháborított, és zenekedvelőként igenis kimondom azt, hogy hol tartunk jelenleg könnyűzeneileg. Próbáltam szépen írni, de NEM lehet. És ez nem rossz indulat, hanem felháborodottság. Ez a blog az elégedetlenségem szócsöve. Itt nem akarom leírni azt, hogy milyen jó grafikát terveztem vagy, hogy milyen jó volt felmászni a Szabadság-szoborhoz.

Egyébként tervezem, hogy boldogságot árasztó posztot is írok. Egyenlőre nem ezek voltak aktuálisak és nem ezek voltak eszemben.

© Copyright 2011 Karatty Blog

Powered by blog.hu.